Mai névnap: Tivadar
235 elfogás, 41 sérüléses baleset: a rendőrség tegnapi mérlege
Magyarország területén összesen 41 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a hatóságok. A tegnapi nap folyamán halálos kimenetelű baleset nem történt. A sérülések mértéke szerint 6 baleset súlyos, míg 35 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 235 személyt fogott el. A részletes adatok szerint 68 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 65 személyt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján kerítettek kézre. Összesen 211 főt állítottak elő, közülük 85-öt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Ittas járművezetés gyanúja miatt 5 személlyel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre 78 esetben került sor.








