Tetőn keresztül próbált elmenekülni a rendőrök elől egy 20 éves férfi Baktalórántházán, akit családi házakból és cukrászműhelyből elkövetett lopásokkal gyanúsítanak. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi Rendőrőrse őrizetbe vette a fiatalt, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
A gyanú szerint a 20 éves helyi lakos, H. D. az elmúlt egy hónapban rendszerint nappali időszakban hat alkalommal surrant be nyitva hagyott ingatlanokba a településen. A családi házak mellett egy helyi cukrászműhelybe is behatolt, ahonnan válogatás nélkül tulajdonított el értékeket: zsákmányai között pénztárca, mobiltelefon, láncfűrész és kerékpár is szerepelt ‒ számolt be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A nyomozók gyorsan azonosították a feltételezett elkövetőt, ám mivel a férfi a kiadott körözés elől elrejtőzött, elfogására külön akciót szerveztek. A rendőrök végül az egyik rokona házának padlásán találtak rá a bujkáló tolvajra. Amikor a férfi észrevette a hatóság tagjait, a tetőre mászva kísérelt meg elszökni, a rendőrök azonban megakadályozták a szökést és elfogták.
A nyomozók a 20 éves H. D.-t gyanúsítottként hallgatták ki lopás megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta elrendelte a letartóztatását.


