Egyszerre több helyszínen csaptak le a rendőrök Egerszalókon, miután hónapok óta zajló droghálózatról szereztek információt. Az akció végén három helyi lakost vettek őrizetbe, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2025. december 11-én reggel tartott kutatást két egerszalóki ingatlanban a Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival közösen. A rendőrség információi szerint az ott élők hónapok óta kábítószert terjesztettek a településen.
Az összehangolt intézkedés során a nyomozók három helyi lakost vontak intézkedés alá.
A rendőrök egy 50 éves és egy 47 éves férfit, valamint egy 37 éves nőt vettek őrizetbe, akiket kihallgattak. A lakások átkutatása során közel 200 gramm fehér, droggyanús anyagot, mérleget, több mobiltelefont, készpénzt, valamint ékszereket és karórákat foglaltak le.
[Archivált média]
[Archivált média]
Az ügyben nemcsak a feltételezett terjesztőket hallgatták ki: a nyomozók további tíz fogyasztót is elszámoltattak a beszerzések körülményeiről.
A nyomozó hatóság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kezdeményezte a három gyanúsított letartóztatását, amelyet a bíróság 2025. december 13-án el is rendelt.
A rendőrség felhíja a figyelmet arra, hogy a kristály az egyik legártalmasabb pszichoaktív partidrog, amelyet kizárólag illegális fogyasztás céljára állítanak elő. Használata erős pszichikai függőséget okoz, tartós fogyasztása pedig maradandó egészségkárosodáshoz vezethet.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem
(1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha azt – ártalmatlannak hitt kábítószerrel, – jelentős mennyiségű kábítószerre, – bűnszövetségben, vagy – üzletszerűen követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.