Legalább tíz vagyon elleni bűncselekményt követett el a szabolcsi vármegyeközpontban az a két fiatalember, akiket nemrégiben azonosítottak és fogtak el a nyomozók. A 19 éves és 25 éves férfiak letartóztatását a bíróság már el is rendelte.
A hatóság által feltárt adatok szerint a két férfi július 16-án éjszaka egy családi ház előtt leparkolt, nyitva hagyott gépjárműből eltulajdonította a garázskapu távirányítóját. A szerkezet segítségével bejutottak az ingatlanba, azonban az ott tartózkodó tulajdonosok felébredtek a zajokra, és megzavarták a hívatlan látogatókat.
A gyanúsítottak a zsákmányolt értékek egy részével elmenekültek a helyszínről, de a sértett értesítését követően a rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták őket. Az ezt követő részletes felderítőmunka során fény derült arra is, hogy a páros az elmúlt napokban legalább tíz alkalommal hajtott végre betörést vagy más vagyon elleni bűncselekményt a város területén.



A nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatta ki és bűnügyi őrizetbe vette L. D.-t és T. M.-et, egyúttal kezdeményezte a letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.
Ezt olvastad már? Kamerán keresztül ijesztette el a betörőt az ingatlan tulajdonosa


