Mai névnap: Zsigmond

1000 kiló kristály, egymillió adag, milliárdos üzlet – bukott a szolnoki hálózat
Rekordmennyiségű kábítószer lefoglalásával és egy komplett, több szereplős droghálózat felszámolásával zárult a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közös nyomozása. Az ügyről december 15-én sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok.
A nyomozás még a nyár folyamán indult, amikor a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei nyomozók tetten értek egy 55 éves szolnoki férfit, aki éppen kábítószert rejtett el a Tisza-parton. Az eljárás során a rendőrök eljutottak egy Kassai úti garázshoz, ahonnan a férfi a drogot kiszállította.
A helyszínen 22 sporttáskában, különböző kiszerelésben, vákuumcsomagolva összesen 320 kilogramm kristály néven ismert kábítószert találtak. A férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, bűnügyi őrizetbe vették, majd később bűnügyi felügyelet alá került.
Az ügyet ezt követően átvette a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala, amely a helyi rendőrökkel közösen kezdte meg a felső kapcsolatok felderítését. A hónapokig tartó nyomozás során a hatóságok feltérképezték a teljes értékesítési láncolatot.
A gyanú szerint a kristály Hollandiából érkezett Magyarországra, ahonnan egy 30 éves, szolnoki származású, de Budapesten élő férfi vette át az árut. A csomagkézbesítőként dolgozó futár hetente két-három alkalommal, 10–12 kilogrammos csomagokban szállította a drogot Szolnokra, és kilogrammonként 50 ezer forintot kapott a munkájáért.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
A korábban elfogott K. László és testvére, K. Zoltán feladata a kábítószer tárolása, csomagolása és szétosztása volt. Az átadások jellemzően közterületen parkoló autókban, illetve külterületi helyszíneken történtek.
A vevők a fizetés után úgy jutottak hozzá az illegális szerhez, hogy nem kerültek közvetlen kapcsolatba a dílerekkel: a drogot az előre megbeszélt járművekben rejtették el számukra. A bűnszervezetet a gyanú szerint a 30 éves M. Dominik irányította, aki a külföldi beszerzést intézte és a feladatokat kiosztotta.
Miután a nyomozók a hálózat teljes működését feltárták, december 8-án hajnalban összehangolt akciót hajtottak végre. A KR NNI KBEH nyomozói, bevetési egységei, a KR rendészeti állománya, valamint a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Agria KTA összesen 11 helyszínen tartott kutatásokat és elfogásokat.
Őrizetbe vették M. Dominiket, K. Jánost és K. Zoltánt, valamint elfogtak egy fogyasztót is. A három férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, míg a fogyasztó szabadlábon védekezhet.
A gyanú szerint a bűnszervezet 2024-től közel 1000 kilogramm kristályt értékesített, ami legalább egymillió adagnak felel meg. A kábítószer feketepiaci értéke 6–10 milliárd forint.
Vagyonlefoglalás és NAV-eljárás is indult
A kutatások során a rendőrök mintegy 125 millió forint értékű vagyont foglaltak le, köztük készpénzt, ingóságokat és két gépkocsit, valamint zár alá vettek egy családi házat.
Az akció során 2449 darab, engedély nélkül forgalmazott Poco e-cigarettát is találtak, amelyek lefoglalását követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított eljárást.
A nyomozás tovább folytatódik a külföldi beszerzési forrás teljes körű azonosítása érdekében. A sajtótájékoztatót Jeney Áron r. dandártábornok, a KR NNI igazgatója és dr. Rádi Norbert r. dandártábornok, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya tartotta.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem
(1)
„Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(3)
„A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.”
(4)
„Az (1)–(3) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.”
Ezt olvastad már? Elfogták a szolnoki gyilkosság elkövetőjét








