Hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás egy húszas éveiben járó férfi ellen, aki rátámadt az otthonában intézkedő egyenruhásokra. A bíróság elrendelte a visszaeső elkövető letartóztatását, miután a bántalmazás következtében két járőr is megsérült.
A hatósági beavatkozásra azért volt szükség, mert a férfi agresszív állapotba került Komárom-Esztergom vármegyei lakásában, ahol a berendezési tárgyakat zúzta szét – közölte a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség. A helyszínre érkező négy járőr jelezte felé, hogy orvosi kivizsgálásra mentővel szállítják majd kórházba, aminek hallatán a férfi ellenállt, és fenyegetően lépett fel az egyenruhásokkal, valamint a szolgálati kutyával szemben.
A felszólítások ellenére a támadó nem állt le: két rendőrt többször ököllel ütött meg, egyiküket kétszer meg is rúgta, továbbá a rendőrkutyának is nekirontott. A tombolást végül könnygáz bevetésével sikerült megfékezni, ám a férfi a megbilincselése után is megpróbált ellenállni. Az erőszakos fellépés miatt az egyik rendőr fejsérülést és csípőzúzódást szenvedett, míg társa koponyazúzódással járt az összecsapás során.
Az elkövető elfogásában a nyomozó ügyészség megkeresésére a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság speciális egysége, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai is részt vettek.
A férfit őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki; a gyanúsítással szemben nem élt panasszal, de érdemi vallomást sem tett. A halmazati szabályok alapján az elkövetett bűncselekményekért egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Mivel a gyanúsított korábban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt már többször volt büntetve, és a mostani támadást felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Ezt olvastad már? Megharapott egy rendőrt egy őrjöngő férfi, három egyenruhás kellett a megfékezéséhez


