Ha azt hitted megálltak a kábszis ügyek: Öt helyszínen hajtottak végre összehangolt rajtaütést a váci nyomozók, az NNI, a Nógrád VMRFK és a MEKTO egységei Galgagyörkön, valamint Acsán. A kristállyal kereskedő ötfős hálózat minden tagját elfogták, a bíróság pedig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
Nagyszabású, egyidejűleg végrehajtott akcióban számoltak fel egy kábítószer-kereskedő hálózatot a hatóságok Pest és Nógrád vármegye határában – derült ki a Pest vármegyei rendőrség tájékoztatásából. A váci rendőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Pest vármegyei MEKTO bevetési egységeivel közösen öt különböző helyszínen csaptak le Galgagyörkön és Acsán.










Az akció célpontja az a 5 férfi volt, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal, úgynevezett kristállyal kereskedtek a térségben. A rajtaütés pillanatában a gyanúsítottak közül ketten futva próbáltak elmenekülni az egyenruhások elől: egyiküket perceken belül elfogták, míg menekülőtársát rövid bujkálást követően kerítették kézre.
A helyszíni kutatások során a nyomozók jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.
A Váci Rendőrkapitányság munkatársai mind az öt férfit gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az illetékes ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
Ezt olvastad már? Dílerekre csaptak le Dunaújvárosban


