Elektromos rollerével kerítésnek csapódott egy 32 éves férfi a Heves vármegyei Apcon. A kétgyermekes édesapát életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították a fővárosi Honvédkórházba, ahol jelenleg is mélyaltatásban ápolják.
A szerencsétlenség a település központjában, az Erzsébet téren történt, miközben a férfi hazafelé tartott. Egy kanyarban haladva tisztázatlan okból – vélhetően a nagy sebesség miatt vagy mert a padka megdobta a járművet – átsodródott a járda felé, majd nagy erővel egy ház kerítésének ütközött. A hatalmas csattanást meghallotta az ingatlan tulajdonosa, a helyszínre érkező mentők pedig több mint egy órán át küzdöttek a sérült ellátásáért, mire szállítható állapotba tudták hozni – számolt be a történtekről a Blikk.
A brutális ütközés során a fiatalember koponyája teljesen összetört, és az agyában bevérzés keletkezett. Bár korábban rendszeresen hordott védőfelszerelést, a baleset pillanatában nem viselt sisakot. A kórházban azóta is mélyaltatásban tartják, állapota továbbra is kritikus. Egy átmeneti ébresztés alkalmával a végtagjait már mozgatni tudta, és pislogással jelezte, hogy a hozzá intézett szavak eljutnak a tudatáig, azonban az orvosok a visszaaltatása mellett döntöttek.
Az eset ismét rávilágít az elektromos rollerek használatának kockázataira. Egy korábbi beszámoló szerint a nagy teljesítményű eszközök terjedésével párhuzamosan a súlyos kimenetelű incidensek száma is megnövekedett. Bár sokan vásárolnak saját járművet – a sérült férfi is nagyjából másfél hónapja vásárolta az eszközét –, a védőfelszerelések elhagyása komoly veszélyt jelent. Vitézy Dávid júniusban arról beszélt, hogy az elektromos rollerekre vonatkozó szabályozás olyan fontos kérdés, amivel nem lehet megvárni a KRESZ átfogó módosítását. A közlekedési és beruházási miniszter akkor elmondta, a balesetek száma és súlyossága miatt a KRESZ nagy teljesítményű rollerekre vonatkozó szabályainak felülvizsgálatát egy külön ütemben is javasolja.
A statisztikák alapján míg 2024-ben 367 rolleres balesetet regisztráltak, tavaly már 635 ilyen eset történt, így ezen eszközök feleltek a személyszállító járművek által okozott balesetek több mint 5 százalékáért. A romló adatok miatt jelentősen emelkedtek a költségek is: a Netrisk adatai szerint idén már átlagosan több mint 8300 forintot kell fizetni egy roller kötelező biztosításáért.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.