Drámai pillanatok zajlottak le kedd délután Kiskunhalason, a Kuruc vitézek terén, miután egy másfél év körüli gyermek a mélybe zuhant egy többlakásos épület ablakából. A helyszíni adatok szerint a kislány mintegy 4-5 méteres magasságból esett a betonra.
Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok, egymásnak ellentmondó információk merültek fel arról, hogy az édesanyja öléből esett-e ki, vagy önállóan mászott fel az ablakpárkányra. A szomszédok és a járókelők azonnal a kisgyermek segítségére siettek, és hívták a 112-es segélyhívót. A kiérkező kiskunhalasi mentők rögtön megkezdték az elsősegélynyújtást, a mentésirányítás pedig a magasból való zuhanás miatt riasztotta a szekszárdi légimentőket is. A mentőhelikopter a közeli Hősök Ligetében, a Lovas szobor mellett landolt – számolt be róla a Baon.
A légimentők hosszú időn keresztül, emelt szinten stabilizálták a súlyosan sérült kislány állapotát, amíg az szállíthatóvá vált. Ezt követően mentőautóval szállították a Hősök Ligetéhez, ahol a rendőrök leállították az 53-as főút forgalmát a helikopter biztonságos elindulása érdekében. A gyermeket áthelyezték a légijárműbe, amely a szegedi gyermekklinika felé vette az irányt.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelői megkezdték a szemlét a lépcsőházban, valamint a szülők és a tanúk meghallgatását, hogy tisztázzák a baleset pontos okait. A beszámolók szerint a kislány édesanyja a közösségi oldalán mondott köszönetet a segítségért; az elsődleges információk alapján a segítők között egy katona is tartózkodott, akivel a szülök szeretnék felvenni a kapcsolatot.


