Egy autósnak hirtelen kellett fékeznie az M1-es autópályán, mert a mellette haladó, mobilozó sofőr majdnem a betonfalnak szorította. A veszélyes manővert egy fedélzeti kamera rögzítette, és az autópálya-fenntartó cég vizsgálatot indított az ügyben.
Szeptember 21-én, déltájban rögzített egy veszélyes helyzetet egy autós az M1-es autópálya és az M0-s felhajtójának találkozásánál, Budapest felől Tatabánya irányába. Az esetet a Budapesti Autósok olvasója küldte be, aki megosztotta, hogy egy, az autópálya-fenntartó logójával ellátott jármű vezetője telefonozás közben nem tartotta a sávját, és kis híján elsodorta őt.
Épp nyomkodta a telefonját, rám húzta az autót, szinte állóra kellett fékeznem, mert mellettem a betonelválasztó volt, nem tudtam volna kitérni. Ahogy rádudáltam, észrevette, de még neki állt feljebb – írta a felvétel beküldője.
Az eset után az Index megkereste a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (MKIF Zrt.) akik azt nyilatkozták, hogy megkezdték az ügy kivizsgálását. A társaság hangsúlyozta, hogy a közlekedésbiztonság számukra elsődleges fontosságú, és minden olyan magatartást, amely azt veszélyezteti, határozottan elítélnek. A belső vizsgálat lezárultával az esettel arányos munkajogi következményeket fognak alkalmazni.
⚖️Mit mond a Btk.?
A BüntA Büntető Törvénykönyv (Btk.) 234. §-a a közúti veszélyeztetést szabályozza, amely szándékos magatartás esetén merülhet fel. A jogszabályi tényállás a következő:
Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Súlyosabb eredmény – súlyos testi sértés, maradandó fogyatékosság vagy halál – esetén a büntetési tétel a következőképpen alakul:
Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést okoz.
Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.
Öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény több ember halálát okozza, vagy ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget okoz.
A vezetés közbeni mobiltelefon-használat önmagában egy KRESZ szabálysértés, amely pénzbírsággal sújtható. Ugyanakkor, ha a mobilozás miatt egy sofőr olyan szándékos manővert hajt végre, amivel közvetlen veszélynek teszi ki mások életét vagy testi épségét, már felmerülhet a közúti veszélyeztetés gyanúja. Mivel ez a bűncselekmény szándékos elkövetést feltételez, a rendőrségi és a belső vállalati vizsgálat feladata, hogy tisztázza az elkövető szándékát a manőverrel kapcsolatban.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.