Mai névnap: Barnabás

Új parancsnokot kapott a Készenléti Rendőrség Markó Attila István rendőr dandártábornok személyében
Pósfai Gábor belügyminiszter felmentette vezetői beosztásából Tarcsa Csaba rendőr vezérőrnagyot, a Készenléti Rendőrség parancsnokát. A tárcavezető döntése értelmében a fegyveres szerv új vezetője Markó Attila István rendőr dandártábornok lesz.
A Belügyminisztérium csütörtöki közleménye alapján Tarcsa Csaba felmentése június 11-i, míg Markó Attila István kinevezése június 12-i hatállyal lép életbe, tájékoztatott az MTI.
A rendőrség felső vezetésében nemrégiben több módosítás is történt: a belügyminiszter korábban felmentette pozíciójából Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, akinek a helyét Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes vette át. Az Országos Rendőr-főkapitányság élén szintén változás állt be, ahol szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt. Pósfai Gábor emellett korábban felmentette tisztségéből Góra Zoltánt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatóját, valamint Tóth Tamást, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) vezetőjét is. Az OKF élére Varga Ferencet nevezték ki, míg a BvOP vezetésével Schmehl Jánost bízta meg a miniszter.
A vezetőváltások a rendvédelmi szerveken kívül a közigazgatás más területeit, az egészségügyet és az állami cégeket is elérték. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nemrég felmentette az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, Csató Gábort, valamint azonnali hatállyal váltották le Vetési Ivánt, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját is, akinek a helyére Simon Lajos érkezett. Június elején távozott posztjáról Bada János, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója is, akit Simon Enikő váltott fel a tisztségben. Az ügynökségi szférában szintén felsővezető-cserék történtek: új irányítás alá került a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) és a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) is ‒ erről az Index írt.







