Bicskával szúrta meg áldozatát egy nő a XI. kerületben
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy pár ellen, akik 2024 októberében a XI. kerületben bicskával támadtak egy nőre egy állítólagos tartozás miatt. A támadó megszúrta áldozatát, majd táskáját…
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy pár ellen, akik 2024 októberében a XI. kerületben bicskával támadtak egy nőre egy állítólagos tartozás miatt. A támadó megszúrta áldozatát, majd táskáját…
A pénzügyőrök egy belgiumi fuvar során 85 darab hamisított márkás ruhát, valamint jelentős mennyiségű cigarettát és alkoholt foglaltak le egy román rendszámú járműből. A rakomány értéke és a…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nagyszabású akciója során két hét alatt ötvenhét körözött személyt fogtak el vagy azonosították tartózkodási helyüket. Az érintettek ellen összesen több mint nyolcévnyi letöltendő szabadságvesztés és…
Elbocsátották a ballószögi bölcsőde egyik dolgozóját, aki ellen rendőrségi nyomozás indult a rábízott kisgyermekekkel szembeni rendszeres visszaélések és bántalmazások miatt. A ballószögi intézményben történtekre januárban derült fény, miután…
Magyarország területén összesen 29 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a hatóságok. A balesetek szerencsére halálos áldozatot nem követeltek. A sérülések súlyosságát tekintve 11 eset súlyos, míg…
A Miskolci Törvényszék BV Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki a miskolci születésű Máté Dániel ellen, miután a férfi nem kezdte meg büntetése letöltését, ismeretlen helyre távozott a hatóságok elől.…
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a korábban kiszabott 7 év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta. A vádlott bosszúból próbálta felgyújtani ismerőse házát, miközben a család bent tartózkodott. Ahogy arról korábban már…
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki a vele egy intézményben élő társait bántalmazással és fenyegetéssel vette rá a kéregetésre. Az áldozatok csaknem két éven…
A Szolnoki Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 14 éves Szabó Anett Barbarát, aki 2026. január 3-án távozott ismeretlen helyre. Az eddigi intézkedések nem vezettek eredményre. Személyleírása A 14…
Vádat emeltek azzal a büntetett előéletű kábítószerfogyasztóval szemben, aki bicskával próbálta meg elvenni egy fiataltól a vásárolt kristályt. A vád szerint a férfi 2025 novemberében Egerben akart kábítószert…