Őrizetbe vettek a rendőrök egy kiskunhalasi párt, akik a gyanú szerint helyben és a térségben árusítottak tiltott tudatmódosító szereket. A nyomozók a házkutatás során a fagyasztóban elrejtett kábítószergyanús anyagokat és készpénzt foglaltak le, majd kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.
A helyi egyenruhások olyan információk birtokába jutottak, amelyek szerint a pár rendszeresen szolgálta ki tiltott szerekkel a városban és a környező településeken élő fogyasztókat – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A hatósági felderítés során a nyomozóknak több vásárló személyazonosságát is sikerült megállapítaniuk, akikkel szemben külön eljárások indultak. A legutóbbi intézkedés alkalmával egy másik vármegyében élő fogyasztót vontak felelősségre kábítószer birtoklása miatt.
A felderített szálak egyértelműen a kiskunhalasi párhoz vezettek, akiknek otthonában a hatóság emberei házkutatást tartottak. Az ellenőrzés során a fagyasztóban elrejtve találtak rá a kábítószergyanús anyagokra, amelyeket a készpénzzel együtt lefoglaltak. A párost kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatásukat.
Ezt olvastad már? Felakasztotta magát a nyíregyházi fogdában egy 22 éves férfi


