Összehangolt akcióban fogott el és vett őrizetbe öt férfit a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya a vármegyei kommandósok közreműködésével. A gyanúsítottak a hatóság adatai szerint jelentős szerepet játszottak a köznyelvben kristályként ismert kábítószer terjesztésében Felsőzsolcán, Miskolcon és a környező településeken.
A nyomozás több hónapja tartó adatgyűjtés és a folyamatban lévő ügyek adatainak összevetése alapján jutott el arra a pontra, hogy azonosítani tudták a hálózat kulcsszereplőit. A felderítés során kirajzolódott, hogy a négy felsőzsolcai és egy miskolci férfi szervezi a tiltott szerek értékesítését a térségben.
A rendőrök többhetes előkészítés után, augusztus 17-én hajtották végre a rajtaütést a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának bevonásával. Az akció során a gyanúsítottakat az otthonukban fogták el, a kutatások alkalmával pedig készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le a nyomozók.
Mind az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A hatóság a párhuzamosan futó, összefüggő eljárásokat egyesíti, és egy eljárás keretében folytatja a vizsgálatot ‒ közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.


