Rázuhant egy közel 27 tonnás konténer egy várakozó nyergesvontató vezetőfülkéjére Csepelen, aminek következtében a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat az emelőtargoncát vezető férfi ellen.
A végzetes baleset még 2023. március 16-án délután történt egy csepeli logisztikai telephelyen. Az 54 éves, érvényes engedéllyel rendelkező vádlott kollégájával együtt konténereket rakodott vasúti szerelvényekre. A munkavégzés során a kollégája haladt elöl a saját targoncájával, őt követte a vádlott. Az élen haladó dolgozó időben észrevette, hogy az útvonalukon, tiltott helyen egy nyergesvontató várakozik, amit úgy tudott kikerülni, hogy a nála lévő könnyebb konténert a szerelvény fölé emelve haladt el mellette.
A mögötte érkező vádlottnak azonban a kilátását takarta az előtte haladó targonca és annak rakománya, így csak késve észlelte a várakozó járművet. Bár a férfi dudált és hirtelen vészfékezést hajtott végre, amellyel 5 km/órás sebességre lassult le, a targonca a mintegy 27 tonnás konténerrel együtt megdőlt, a rakomány pedig egyenesen a kamion fülkéjére zuhant – olvasható az Ügyészség közleményében. A vezetőfülkében tartózkodó teherautó-sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a tragédiához a foglalkozási szabályok megszegése vezetett: a targoncás nem a lehető legalacsonyabb magasságban és nem a legkisebb kinyúlással szállította a rakományt, valamint a túlzottan erős fékezés váltotta ki a munkagép felborulását. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon emelt vádat a férfi ellen, és a vádiratban felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.



Ezt olvastad már? Egy beteg halála miatt indult hatósági vizsgálat a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán

