Rendőrautónak csapódott kocsijával egy intézkedés elől menekülő 17 éves fiú Székesfehérváron július 11-én késő este. A balesetben két rendőr, a fiatalkorú járművezető és 16 éves utasa is megsérült; a sofőrről kiderült, hogy jogosítványa sincs, és eltiltás hatálya alatt állt.
Székesfehérváron a járőrök július 11-én a késő esti órákban megkülönböztető fény- és hangjelzést használva próbáltak megállítani egy nagy sebességgel haladó Honda típusú személygépkocsit – számolt be az esetről a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gépjármű vezetője azonban figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzéseket, és továbbhajtott. A sofőr a város utcáin keresztül nagy sebességgel menekült, útja során több alkalommal is áthajtott az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!”, valamint a kötelező haladási irányt jelző táblák utasításai ellenére, sőt, egy kerékpárútra is ráhajtott. A jármű jobb első kereke a menekülés közben defektet kapott, a rendőrök pedig rádión keresztül további egységeket irányítottak a helyszínre.



A menekülés a Szeder utcában ért véget, ahol a Honda bal elejével egy szemből érkező, szintén megkülönböztető jelzést használó rendőrautó bal oldalának ütközött. Az ütközés ereje miatt a szolgálati gépkocsi egy parkoló autónak csapódott, a Honda bal első kereke pedig szintén légvesztetté vált. A balesetben a rendőrautóban tartózkodó két egyenruhás megsérült, őket a mentők kórházba szállították, ám sérüléseik ellenére is azonnal intézkedtek, és a helyszínen elfogták a sofőrt. A balesetet okozó 17 éves veszprémi fiú és a vele utazó 16 éves fiatal ugyancsak megsérültek, így őket is kórházba vitték a mentőegységek.
Az elfogást követő intézkedések során kiderült, hogy a fiatalkorú fiú soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul korábbi járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. Az autó átvizsgálásakor a rendőrök kábítószer-fogyasztásra utaló eszközöket, valamint alufóliába csomagolt, kristályos szerkezetű, kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le. A veszprémi fiatallal szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A közlekedési baleset és a menekülés során elkövetett egyéb közlekedési szabályszegések miatt szabálysértési eljárás is indult, a hatóságok jelenleg is elemzik a térfigyelő kamerák felvételeit. A járműben ülő 16 éves utas kábítószerrel kapcsolatos jogsértés miatti felelősségét szintén vizsgálják a hatóságok.
Ezt olvastad már? „Dobd ki, hátha nem veszik észre!” Menekülés közben szabadultak volna meg a kábítószertől a kiskunhalasi dílerek

