Öt illegális maroklőfegyvert próbált meg Magyarországra csempészni egy szerb férfi a röszkei autópálya-határátkelőhelyen. A gyanús jármű pótkerekébe rejtett fegyvereket a hatóságok röntgenberendezés segítségével találták meg, a sofőrt őrizetbe vették.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint az NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal szegedi egységének munkatársai és a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei augusztus 31-én vontak ellenőrzés alá egy szerb rendszámú Hyundait a röszkei átkelőnél. Mivel felmerült a gyanú, hogy a járműben illegális árut hoznak be Szerbiából, a nyomozók jelzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is tüzetesen átvizsgálták az autót.







Bár a kábítószer-kereső kutya nem jelzett drogot, a pótkerék ellenőrzésekor a vámosok tapintás alapján gyanúsat észleltek. A gumiabroncsot ezután röntgenberendezéssel is átvilágították, amely egyértelműen kirajzolta a benne elrejtett pisztolyok sziluettjét.
A bűnügyi technikusok az abroncs szétvágása után öt, ruhákba tekert maroklőfegyvert találtak. A rejtekhelyről három Browning pisztoly – két jugoszláv és egy csehszlovák gyártmány –, valamint két török Blow TR típusú, átalakított gáz-riasztó fegyver került elő. A fegyverek mindegyike töltetlen volt, és egy-egy tár tartozott hozzájuk. A fegyverszakértő elsődleges vizsgálata megállapította, hogy az összes eszköz működőképes és lövés leadására alkalmas.
Mivel az Európai Unióban az ilyen lőfegyverek behozatala, kivitele és szállítása is engedélyhez kötött, az okmányokkal nem rendelkező 54 éves szerb sofőrt a nyomozók előállították. A férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
A hatóságok jelenleg is nyomoznak annak kiderítésére, hogy honnan származnak a fegyverek, mi lett volna a célállomásuk, és voltak-e a gyanúsítottnak bűntársai.
Ezt olvastad már? Lőfegyvert és drogot találtak a rendőrök egy angyalföldi lakásban, letartóztatták a feltételezett dílert


