A tatabányai nyomozók rablás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki azt a 44 éves férfit, aki július 1-jén délután egy parkban bántalmazott és kifosztott egy idős nőt. Az elkövetőt a városi térfigyelő kamerarendszer felvételei és a rendőri adatgyűjtés segítségével gyorsan beazonosították, majd a menekülési kísérletei ellenére elfogták.
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A gyanú szerint a férfi hátulról meglökött egy parkban sétáló 70 éves asszonyt, majd kitépte a nyakából az arany nyakláncát. A sértett a támadás következtében elesett, a támadó pedig elmenekült a helyszínről.
A rendőrök azonosították az elkövetőt, és megjelentek a lakcímén, ahonnan a férfi a tetőről leugorva próbált elmenekülni. Később a Tatabányai Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka éjjellátó készülékkel figyelt fel a rendőrök elől ismét menekülni próbáló, ekkor már botra támaszkodó gyanúsítottra, akit végül elfogtak és előállítottak. A tetőről való leugrás következtében a férfi bal lába több helyen eltört, így a kórházi ellátását követően vették őrizetbe.
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A nyomozás adatai szerint a férfi a letépett ékszert a 42 éves élettársának és egy 19 éves ismerősének adta át, akik egy ékszerüzletben 279 400 forintért értékesítették azt. A két nőt pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. Az elrabolt arany nyakláncot a hatóság lefoglalta, és visszaadta a sértettnek.
A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy kiemelten kezeli az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket, és kéri, hogy aki bűncselekmény áldozatává válik vagy ilyet észlel, haladéktalanul értesítse a hatóságokat a 112-es központi segélyhívó számon.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.