A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Pest megyei nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével felszámoltak egy határokon átívelő drogkereskedő hálózatot. A hatóságok összehangolt akció keretében vettek őrizetbe egy 54 éves budapesti és egy 54 éves pozsonyi férfit, akiktől közel huszonöt kilogramm marihuánát, valamint jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le.
A nyomozó hatóságok még május végén szereztek pontos információkat arról, hogy a bűncselekmény főszervezője, az 54 esztendős budapesti lakos, D. Sándor, valamint az ő iránymutatásai alapján cselekvő bűntársa, az 54 éves pozsonyi S. Norbert Németországba utaztak. A gyanú szerint az utazás célja az volt, hogy a továbbeladási szándékkal beszerzett, nagyobb mennyiségű kábítószert Magyarország területére csempésszék. A külföldi értékesítőktől megvásárolt kábítószert S. Norbert autójának a csomagtartójába pakolták be, majd Csehországon és Szlovákián keresztül vették az irányt Magyarország felé. A lebukás elkerülése érdekében a két férfi közvetlenül a magyar államhatár átlépése előtt különvált egymástól.
A Bevetést Támogató Osztályának munkatársai a Pest megyei nyomozók és a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével végül akkor csaptak le S. Norbertre, amikor a férfi a következő nap éjszakáján megérkezett Érdre. A gépjármű alapos átkutatása során a nyomozók két darab bevásárlótáskába rejtve összesen huszonnégy darab, egyenként egykilós súlyú, vákuumzacskóba csomagolt marihuánát találtak meg. A lefoglalt marihuána össztömege megközelítette a 25 kilogrammot.
Ezzel párhuzamosan a megyei bűnügyesek a budapesti otthonánál várták a főszervezőt, és ott el is fogták D. Sándort. A férfi lakásán tartott kutatás alkalmával a nyomozók vagyonvisszaszerzés keretében több mint 4 ezer eurót, 700 dollárt és közel félmillió forintot találtak, amit lefoglaltak. A hatóságok mindkét férfit előállították kötelező mintavételre, majd a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették őket. A rendőrök kezdeményezték a két drogfutár letartóztatását, amelyet a bíróság azóta el is rendelt.
A hatóságok a DELTA Program keretében folyamatosan és határozottan harcolnak a kábítószer-kereskedelem, valamint a drogfogyasztás ellen. A rendőrség kéri, hogy aki az ilyen vagy ehhez hasonló bűncselekményekkel kapcsolatban bármilyen érdemi információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett is tegyen bejelentést a nap 24 órájában folyamatosan hívható, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számon.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.