Mai névnap: Erik, Alexandra

3 milliárdos költségvetési csalás: újabb gyanúsítottat tartóztattak le
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói a társhatóságok támogatásával újabb elkövetőt vettek őrizetbe a közel 3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet ügyében. A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását, miközben az ügyben 170 millió forint értékű vagyonbiztosítás történt.
A bűnszervezet működése kapcsán a 2025. évben feltárt vagyoni hátrány összege közel 3 milliárd forint volt, de az eljárás ezzel nem ért véget. A nyomozás későbbi szakaszában megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, miszerint a bűnszervezet működtetésében további elkövetők vettek részt – szervezői és adminisztrátori feladatokban – bűnsegédként, illetve a fiktív számlákat kibocsátó gazdasági társaságok „stróman” ügyvezetőjeként.








A nyomozók, a bizonyítás érdekében számítástechnikai eszközöket, céges iratokat, bélyegzőket, valamint a vagyonelkobzás biztosítása érdekében, befektetési aranyat foglaltak. A kutatások eredményességét jelzi, hogy a közelmúltban az ügyben 170 millió forint értékben történt vagyonbiztosítás.
Az újabb rajtaütésen több mint 40 nyomozó vett részt, az akció hatékony és biztonságos végrehajtásában a NAV Bevetési Igazgatósága és a MERKUR Bevetési Egység nyújtott jelentős támogatást. Újabb gyanúsított őrizetbevételére került sor bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt, mely személy letartóztatását elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 396. § – Költségvetési csalás
(1)
Aki
a) költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja,
b) költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kedvezményt jogtalanul vesz igénybe, vagy
c) költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel,
és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)
A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a költségvetési csalás különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz, vagy
b) a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.
Ezt olvastad már? Kiterjedt számlagyárat számoltak fel a nyomozók







