A Pest Vármegyei Főügyészség három ember ellen emelt vádat, mert egy tizenkét éves lányt prostitúcióra vettek rá. A vádlottak a kislány keresetét elvették, és saját megélhetésükre fordították.
A vádirat szerint a tizenkét éves sértett édesanyjával élt, de a kapcsolatuk megromlott, a gyermek nem járt iskolába és gyakran elhagyta otthonát. Tudta, hogy édesanyja gyámügyi eljárást kezdeményezett, ami miatt intézetbe kerülhetett volna. Ezt az információt ismerte a fiatalkorú vádlott, akivel a lány 2020-ban ismerkedett meg.
[Archivált média]
2020. február 18-án a kislány elszökött otthonról, és a fiatalkorú vádlotthoz csatlakozott. A fiatalkorú – testvérével előre megbeszéltek szerint – rábeszélte, hogy Tárnokon, a testvérük házában éljen, és a prostitúcióból származó bevételből fedezzék a megélhetésüket.
A vádlottak a sértettről fényképeket készítettek, majd hirdetést adtak fel, amelyben a tizenkét éves lányt 19 évesként tüntették fel, és szexuális szolgáltatásokat kínáltak. A lánytól elvárták, hogy minél több ügyfelet fogadjon, a bevételét – mintegy 700.000 forintot – pedig elvették tőle. A pénzt a lakhatásért cserébe tartották meg, a fiatalkorú vádlott is részesült belőle.
A kizsákmányolásnak az vetett véget, hogy a gyermek édesanyja bejelentést tett a rendőrségen, és a gyámhivatal is kereste a lányt. Az elkövetők ezután 50.000 forintot adtak neki, majd a vasútállomásra vitték. A rendőrség egy szórakozóhelyen találta meg a sértettet.
A Pest Vármegyei Főügyészség a vádlottakat többszörösen minősülő emberkereskedelem bűntettével vádolja, és szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint a bűnös úton szerzett vagyon elvonása kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.