A Budapest Környéki Törvényszéken csütörtökön folytatódik annak a két vádlottnak a tárgyalása, akiket több kiskorú, köztük tizenkettedik életévét be nem töltött gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával vádol az ügyészség.
A vádirat szerint az I. rendű vádlott évekkel ezelőtt ismerkedett meg a II. rendű vádlottal, akivel egy ideig párkapcsolatban élt. A nő tudott arról, hogy a férfit fiatal fiúk iránti szexuális vonzalom jellemzi, és ennek kiszolgálása érdekében segítette őt abban, hogy 12–16 éves gyermekekkel kapcsolatba kerüljön. A II. rendű vádlott közös sportprogramokat szervezett, amelyeken keresztül megismerkedett a gyerekekkel és bizalmukba férkőzött. A gyermekeknek az I. rendű vádlottat „édesapjaként” mutatta be, így a férfi is kapcsolatba kerülhetett velük.
A vádlottak közös programokat szerveztek a gyerekekkel, és a II. rendű vádlott a szülőkkel is kapcsolatot tartott annak érdekében, hogy a gyermekek a vádlottak szigetcsépi otthonába látogathassanak. A vád szerint az I. rendű vádlott ezeken az alkalmakon szexuális cselekményeket követett el a kiskorúak sérelmére.
A férfi később három, budapesti gyermekotthonban élő fiúval is kapcsolatba került. A vádirat szerint pénzt, cigarettát, ételt és játékokat adott nekik, majd otthonába vitte őket, ahol többször szexuális cselekményt végzett velük. A gyermekek 11, 12 és 14 évesek voltak. Amikor a fiúk nem akarták teljesíteni a vádlott kéréseit, azzal fenyegette őket, hogy visszaviszi őket az intézetbe.
Az I. rendű vádlott elfogásakor, 2023. május 31-én a hatóságok több, kiskorúakról készült pornográf felvételt találtak a telefonján.
A két vádlott ellen tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette, gyermekpornográfia és egyéb bűncselekmények miatt folyik eljárás a Budapest Környéki Törvényszéken. A tárgyalás csütörtök reggel folytatódik tanúk meghallgatásával – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Szexuális erőszak (Btk. 197. §) „Aki tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére szexuális cselekményt végez, bűntettet követ el.” A büntetés öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés, minősített esetben – például több sértett, folytatólagosság vagy visszaesés esetén – akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Gyermekpornográfia (Btk. 204. §) „Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvételt megszerez, tart, vagy ilyen felvételt készít, bűntettet követ el.” A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, minősített esetben – ha a felvétel tizenkettedik életévét be nem töltött személyről készült – öt-tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.