Mai névnap: Konstantin
ZSH
Kategória megosztása:
Magyar nő bukott le 22,5 kiló marihuánával a belgrádi repülőtéren
Március 21-én, pénteken letartóztattak egy 25 éves magyar állampolgárságú nőt a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, miután bőröndjeiben jelentős mennyiségű kábítószert találtak – számolt be az esetről a szerb Tanjug portál. A nő Bangkokból indult útnak, és Dohán keresztül érkezett meg…
Tegnap történt – a Katasztrófavédelem beszámolója – 2025. március 20-i napról
Két halálos vonatbaleset is történt csütörtökön Ismét megugrott a tűzesetek száma, és számos súlyos, köztük halálos balesetekhez is kellett vonulniuk tegnap a katasztrófavédelem készenléti egységeinek. Kora reggel Tiszaeszláron, egy vasúti átjáróban motorvonat és személykocsi ütközött össze, egy ember meghalt, hárman…
Útbaigazítás helyett zsarolás
Kellemetlen fordulatot vett a napja két kiskőrösi férfinak, amikor 2025. március 8-án Kiskunhalason szerettek volna leadni papírhulladékot, de végül zsarolás áldozatai lettek. Miután a két férfi nem találta a hulladékgyűjtőt, egy benzinkúton útbaigazítást kértek egy idegentől, aki készségesen felajánlotta segítségét.…
Késsel fenyegetőzött a tolvaj – vádemelés Budapesten – videóval
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves, többszörösen büntetett férfi és két női társa ellen, akik Budapest-szerte boltokból kozmetikai termékeket és ruhákat tulajdonítottak el. A vádirat szerint a férfi 2022 tavaszán és nyarán több alkalommal is lopást…
Itt lehet ajánlani helyszínt a 2025-ös Speedmarathon sebességellenőrzési akcióhoz!
A magyar rendőrség idén is csatlakozik a ROADPOL által szervezett egész Európára kiterjedő sebességellenőrzési kampányhoz. Ennek részeként 2025. április 9-én 6 órától április 10-én 6 óráig Speedmarathont tartanak, melynek során 24 órán keresztül intenzív sebességmérést végeznek országszerte – számolt be…
Több mint 600 gramm pszichoaktív anyagot találtak Hatvanban – videó
Március 12-én éjszaka a Hatvani Rendőrkapitányság nyomozói a DELTA Program keretében, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának és Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival közösen, egy hatvani ingatlanban tartottak házkutatást. Információik szerint az ott élők pszichoaktív anyagokkal kereskedtek. A rendőrök az ingatlan…
Hétszeresen körözött férfit fogtak el Budapesten

Március 15-én délután, Budapest XX. kerületében, a Jókai Mór utcában igazoltatták a XVIII. kerületi rendőrkapitányság járőrei B. Zoltánt, aki ellen összesen hét körözés volt érvényben – írja a police.hu. A férfit a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kereste, mivel nem fizette meg a…
Kuvaszokkal erősíti a közbiztonságot a polgárőrség
Március 20-án ünnepélyes keretek között, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) dunakeszi bázisán három új kuvasz kutyust állítottak szolgálatba az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) kutyás egységénél, így immár 32 kuvasz teljesít szolgálatot a polgárőrség kötelékében. Az eseményt megnyitó dr.…
Országos határrendészeti összesítő – 2025. március 20.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. március 20-án, 0 óra és 24 óra között összesen 8 határsértőt tartóztattak fel, és további 17 fő illegális belépését akadályozták meg Magyarország területére. Bács-Kiskun vármegyében, Tompa Közúti Határátkelőhelyen egy esetben összesen 4 határsértőt fogtak el,…
Országos összesítő – 2025. március 20.
Magyarország területén tegnap 0 óra és 24 óra között a rendőrök összesen 65 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Ezek közül 1 halálos kimenetelű baleset történt, melyben 1 ember életét vesztette. Emellett 12 súlyos, valamint 25 könnyű sérüléses baleset…






