Mai névnap: Konstantin

Isaszegen és Dányban is dílereket fogtak a zsaruk
Isaszegen és Dányban tevékenykedő kábítószer-kereskedőket azonosítottak a Pest vármegyei nyomozók, miután tavaly év végén bűncselekményen értek egy speeddel kereskedő 22 éves férfit. A hatóságok május 18-án két társát is elfogták, a kutatások során pedig jelentős mennyiségű kábítószert és vagyoni értéket foglaltak le.
A Pest vármegyei felderítők egy múlt év végi, isaszegi intézkedés fonalát továbbgöngyölítve jutottak el a hálózat többi tagjához. A korábban bűnügyi őrizetbe vett 22 éves terjesztő hátterét vizsgálva a rendőrök megállapították, hogy az illegális üzletben mások is közreműködtek. A beszerzett információk alapján a nyomozók két férfit azonosítottak, akikre május 18-án szervezett akció keretében csaptak le.







Az egyik gyanúsított a rendőri egységek megjelenésekor megpróbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat, a nála lévő kábítószert a vécébe borította és lehúzta. A gyors hatósági fellépést követően a nyomozók kutatást tartottak a dányi férfi sülysápi tanyáján, valamint isaszegi társának ingatlanában is.
A végrehajtott eljárások során a rendőrök negyven tő kendert, körülbelül fél kilogramm kábítószert, valamint százötven kilogramm szárított növényi származékot találtak és vettek jegyzőkönyvbe. A tiltott anyagokon túl a hatóságok egy gépkocsit, készpénzt, külföldi fizetőeszközt, ékszereket és drágaköveket is lefoglaltak. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a két kábítószer-kereskedőt őrizetbe vette, a bíróság pedig azóta elrendelte a letartóztatásukat.





