Mai névnap: Júlia, Rita
ZSH
Kategória megosztása:
Országos rendőrségi és határvédelmi összesítő
A rendőrség keddi információi szerint két halálos balesetben három ember vesztette életét, a határon 22 migránst tartóztattak fel vagy akadályoztak meg a belépésben – adta hírül az ORFK Kommunikációs Szolgálat. Balesetek 2025. május 20-án, nulla és huszonnégy óra között, a…
Részegen kötekedett és a rendőröket is szidalmazta Tapolcán

Garázdaság és becsületsértés miatt javasol vádemelést a rendőrség egy 29 éves tapolcai férfival szemben, aki tavaly év végén egy szórakozóhely előtt előbb kötekedett, majd rátámadt egy férfira, és az intézkedő rendőröket is szidalmazta – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Támadás…
Nyomozás a tüdőgyulladásban elhunyt nagyecsedi kislány halála ügyében
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség úgy döntött, folytatni kell a nyomozást annak a 13 éves nagyecsedi lánynak az ügyében, aki 2024 januárjában tüdőgyulladásban halt meg. A szülők panasza alapján az ügyészség megállapította, hogy nem zárható ki bűncselekmény elkövetése – adta hírül…
Országos rendőrségi és határvédelmi összesítő
A rendőrség hétfői statisztikái szerint az országban 65 személyi sérüléses közlekedési baleset történt. Egy ember életét vesztette, a határokon pedig 13 főt tartóztattak fel, további 40 személyt akadályoztak meg a belépésben – adta hírül az ORFK Kommunikációs Szolgálat. Balesetek 2025.…
Élettársaiból csinált prostituáltat egy újkígyósi férfi
Évekig kihasználta volt élettársait egy 30 éves újkígyósi férfi: először érzelmi zsarolással, majd erőszakkal kényszerítette őket prostitúcióra, itthon és Németországban is. A Készenléti Rendőrség nyomozói most elfogták – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Képek forrása: police.hu Érzelmekkel kezdődött…
Gyilkosság Dunakeszin – videó

Egy 56 éves férfit vettek őrizetbe emberölés gyanújával, miután holtan találták egy ismerősét egy parkoló autóban Dunakeszin. A rendőrök alig egy nap alatt azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy parkoló autóban találták meg…
53 éve történt a zuglói paneltragédia – hét ember halt meg a Csertő utcai tűzben
1972. május 18-án éjjel súlyos paneltűz rázta meg Budapestet: a zuglói Csertő utca 12–14. szám alatti társasházban keletkezett lángok hét ember életét követelték. A katasztrófa a hazai tűzvédelem egyik legsúlyosabb esete lett. Ropogó hangra ébredtek az emeleteken Az éjfél körüli…
Rendőri felvezetéssel született meg Zselyke – babamentés az M3-as reggeli dugójában
Egy vajúdó kismama és férje kértek segítséget május 17-én reggel, amikor az M3-as autópálya reggeli forgalmába ragadtak. A baba azonban nem várt tovább – a Pest vármegyei rendőrök szirénázva siettek a mentésükre – számoltak be rőla Facebook bejegyzésükben. Szülési fájások…
Idős férfit fosztott ki a bizalmába férkőzött nő – közel 15 millió forintos kár
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 55 éves nőt, aki egy 91 éves balatonfüredi férfitól csalt ki pénzt, majd aranygyűrűket is ellopott tőle. A nő ellen több bűncselekmény miatt indult eljárás – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Szívességi lakhatásból…
Átvette párja helyét a terjesztésben – őrizetben a mohácsi dílernő
Letartóztatásban lévő élettársa helyére lépett az a 25 éves nő, akit a rendőrök új pszichoaktív anyag terjesztésével gyanúsítanak a mohácsi térségben. A Baranya vármegyei nyomozók őrizetbe vették – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A családi hálózat utódja A nő nevét…







