Mai névnap: Júlia, Rita

Gyilkosság Dunakeszin – videó
Egy 56 éves férfit vettek őrizetbe emberölés gyanújával, miután holtan találták egy ismerősét egy parkoló autóban Dunakeszin. A rendőrök alig egy nap alatt azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Egy parkoló autóban találták meg az áldozatot
Május 13-án délután érkezett a bejelentés egy holtan talált férfiról Dunakeszin. A középkorú áldozatot egy parkoló járműben találták meg. A kiérkező rendőrök a férfin súlyos fejsérüléseket észleltek, a helyszínen pedig több vérnyomot is rögzítettek.
Az igazságügyi orvos szakértő elsődleges megállapítása szerint a halál oka a nyakat ért ütés lehetett. A fején lévő sérülések egy hegyes tárgy használatára utaltak. A Pest vármegyei nyomozók rövid idő alatt azonosították az áldozatot, aki – mint kiderült – egy lakókocsiban lakott a közelben.




Képek: police.hu
Szívességi alapon lakott nála a gyilkos
A rendőrség szerint a 46 éves férfi korábban szívességből engedte meg egyik ismerősének, hogy nála lakjon. Ez a férfi volt az az 56 éves B. Gyula, akit másnap azonosítottak és elfogtak a rendőrök. A gyanúsított ruházatából előkerült az áldozat autójának kulcsa is.
B. Gyulát kihallgatása során emberöléssel gyanúsították meg. A férfi beismerte, hogy bántalmazta barátját, ám állítása szerint nem volt szándékában megölni őt.
A rendőrség őrizetbe vette B. Gyulát, akivel szemben emberölés bűntette miatt folytatnak büntetőeljárást. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.







