Szerda délután egy kerékpáros vesztette életét Budapesten, az Erzsébet körút és a Király utca kereszteződésénél történt közlekedési balesetben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tragédia ügyében közúti baleset okozása miatt hallgatta ki gyanúsítottként a tehergépjármű vezetőjét.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, július 29-én 15 óra 25 perckor halálos baleset történt a VII. kerületben. Terézváros polgármestere, Soproni Tamás a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében számolt be arról, hogy a rendőrségre a jelzett időpontban érkezett bejelentés a teherautó és a kerékpáros tragikus ütközéséről.
Ezt olvastad már? Gondatlanságból okozott halálos balesetet egy csepeli targoncás, vádat emelt az ügyészség
Az értesülések szerint a balesetben egy 23 éves, biciklivel közlekedő lány vesztette életét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a hatósági eljárással kapcsolatos megkeresésre megerősítette, hogy a teherautót vezető férfi ellen büntetőeljárás indult, és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki – írta meg a 24.hu.


