A rendőrség keddi statisztikái szerint az ország területén 50 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Halálos baleset nem történt, a határon 3 főt tartóztattak fel, további 2 embert pedig megakadályoztak az illegális belépésben.
2026. július 21-én, 0 és 24 óra között a rendőrök 50 személyi sérüléses közlekedési balesetnél intézkedtek. Ezek közül halálos kimenetelű nem volt. További 10 baleset súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó rendőri állomány összesen 234 személyt fogott el: 50 főt körözés alapján, 79 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Előállításra 174 személy került, közülük 78 fő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, míg 3 fő ittas járművezetés miatt. A rendőrök 104 esetben hajtottak végre biztonsági intézkedést.
Határrendészeti intézkedések
Zala vármegyében, Becsehely külterületén a rendőrök 3 határsértővel szemben intézkedtek. Az érintettek palesztin állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. További 2 embert megakadályoztak abban, hogy illegálisan belépjen Magyarország területére.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.