Büntetőeljárás indult annak a két fiatalnak az ügyében, akik felmásztak a Szabadság híd tartószerkezetére, és egyikük megpróbálta megmozgatni az ott található Szent Korona-díszt. A hatóságok hivatalból rendeltek el nyomozást rongálás kísérletének gyanúja miatt.
A közösségi médiában látott napvilágot az a felvétel, amelyen látható, hogy két fiatal feljutott a fővárosi híd pillérének csúcsára. A videó tanúsága szerint az egyik elkövető a műemléki díszt rángatja, míg társa a közvetlen közeléből figyeli az eseményeket.
A felvétel nyilvánosságra kerülését követően a Magyar Jelen megkereséssel fordult a hatósághoz az esetleges feljelentésről, az eljárás megindításáról, valamint a feltételezett elkövetők azonosításáról érdeklődve.
A megkeresésre a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya úgy tájékoztatott, hogy a rendőrséghez is eljutott a felvétel, és annak alapján hivatalból nyomozást rendeltek el rongálás kísérletének vétsége miatt – derült ki az Index cikkéből. A hatóság további részleteket, így az érintettek esetleges azonosításáról szóló információkat sem közölt.
Ezt olvastad már? Nagyon kellett neki az a kép…: Letört a karancslapujtői szökőkút pereme egy fotó miatt
A Szabadság híd pillérein elhelyezett Szent Korona-díszek és a szerkezetre illegálisan felmászó személyek korábban is többször adtak munkát a hatóságoknak. A műemléki elemek veszélyeztetésén túl a mutatvány önmagában is rendkívül kockázatos, hiszen a híd felső tartószerkezete mintegy húsz méter magasságban található a Duna felett.


