A hazai közbeszerzési rendszerben rendszerszintű a túlárazás, a nagy értékű tendereknél pedig különösen magas a korrupciós kockázat – közölte az Integritás Hatóság az MTI-vel. A szervezet friss integritásjelentése szerint a rendszer átfogó reformra szorul, a gyakorlatban ugyanis kifinomult módszerekkel iktatják ki a piaci versenyt, ráadásul a legnagyobb állami beszerzések egy része teljesen láthatatlan a nyilvánosság számára.
A beszámoló szerint a tavalyi közbeszerzéseket vizsgáló jelentés élesen bírálja, hogy összeszokott cégek pályáznak ugyanazokon a tendereken, jellemzően ugyanabban a szereposztásban, és visszatérően ugyanazok a szereplők nyernek. A hatóság megállapította, hogy a rendszerből hiányzik a valós piaci árak összehasonlítása, ehelyett a korábbi szerződések árait használják referenciapontként, ami konzerválja a magas árszintet. Az állam így a piaci szintnél jellemzően többet fizet, ami leginkább az építési beruházásoknál, valamint az állam egyik legnagyobb kiadási tételét jelentő energiabeszerzéseknél jelentős.
A jelentés külön kiemeli, hogy a 10 milliárd forint feletti építési beruházásoknál kirívóan magas a korrupció veszélye, mivel kevés a szereplő, és a kiírók, valamint a nyertesek között tartós összejátszás valószínűsíthető. A versenyt kiiktató módszerek rendkívül kifinomultak: a közbeszerzéseket indokolatlanul összevonhatják, hogy csak a nagyvállalatok tudjanak pályázni, vagy éppen szétdarabolják azokat, hogy elkerüljék a nyílt pályázat kiírását. Más esetekben irreleváns műszaki feltételeket szabnak, vagy úgy alakítják a követelményeket, hogy azoknak csak egyetlen előre kiválasztott pályázó feleljen meg.
A csökkenő verseny miatt a kisebb piaci szereplők teljesen kiszorulnak. A helyzetet tovább rontja, hogy a legnagyobb állami beszerzések egy része nem is látható, mivel a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) legnagyobb tételeit nem közlik a nyilvános közbeszerzési felületen. Az Integritás Hatóság a feltárt kockázatok miatt egyeztetéseket javasolt a központi beszerző szervezeteknek, ám a tervezett találkozók rendre elmaradtak. A szervezet rögzítette, hogy a jelenlegi rendszer csak véletlenszerűen képes biztosítani a versenyen keresztüli árcsökkentést és minőségemelést, ezért az átfogó reformra szorul, szabályait és gyakorlatát át kell alakítani.
A hatóság saját kutatása is megerősítette a strukturális problémákat: a megkérdezettek többsége tehetetlennek érzi magát a korrupcióval szemben. Mindössze minden negyedik ember lépne fel egy korrupciós helyzetben, és tízből heten nem tudtak megnevezni olyan intézményt, ahová fordulni lehetne. Sokan az élet velejárójaként tekintenek a jelenségre; a fiatalok 54,5 százaléka szerint fontosabb a rokon vagy ismerős segítése, mint a szabályok betartása. A szervezet hangsúlyozta, hogy a korrupció visszaszorítása nemcsak jogi, hanem kulturális és nevelési kérdés is. A 2025-ös integritásjelentést az integritashatosag.hu oldalon tették közzé.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.