Mai névnap: Zita

Belehalt sérüléseibe a hároméves kisfiú, akit az anyja bántalmazott
A Pécsi Ítélőtábla jogerős döntésében megállapította, hogy különös kegyetlenséggel követte el tettét az a nő, aki 2023-ban halálra verte hároméves gyermekét. Az anya 14 év fegyházbüntetést kapott, míg élettársa büntetését enyhítette a másodfokú bíróság.
A tényállás szerint a 28 éves vádlott és élettársa négy gyermeket nevelt közös háztartásban, köztük azt a kisfiút, aki 2020 szeptemberében nem kívánt terhességből született. A gyermeket születése után a kórházból haza sem vitték, csak két és fél évvel később került a családhoz.
2023. október 18-án az anya 11 éves lányától kapott üzenetet, miszerint a kisfiú sír és rázza a kiságyat. A nő válaszüzenetében megöléssel fenyegette a gyermeket, majd hazaérve brutálisan bántalmazta a síró kisfiút. Bár az apa hallotta a puffanást és látta a gyermek súlyos sérüléseit, nem hívott orvost. A kisfiú állapota másnap reggelre válságosra fordult; a családhoz érkező rokon értesítette a mentőket, de az áldozat életét már nem tudták megmenteni.
A Pécsi Ítélőtábla a nő 14 éves szabadságvesztését helybenhagyta, élettársa büntetését pedig 8 év 6 hónapra enyhítette.
⚖️ Mit mond a Btk.?
- § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést d) különös kegyetlenséggel, i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
Ezt olvastad már? Saját fiával árult pszichoaktív anyagot egy nő Füzesabonyban: kiskorúnak is jutott a pakkokból







