Hirdetés

„Nyitott” kapura vadászott Érden és környékén egy nő

2026. március 12. 08:46
ZSM
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
2026. március 30.

Elfogatóparancs alapján vették őrizetbe az érdi rendőrök azt a 41 éves nőt, aki több héten keresztül fosztogatott családi házakat a térségben. A gyanúsítottat, aki ellen a bíróság már a letartóztatást is elrendelte, lopás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérlete miatt hallgatták ki.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nő 2026. február 1-jén éjszaka indult autóval „portyára”. Olyan családi házakat keresett, ahol a kapu vagy az ajtó nyitva maradt.

Az első próbálkozása azonban nem sikerült: a kiszemelt házba csak az ablak betörésével tudott volna bejutni, ráadásul a lakók is otthon tartózkodtak, ami tovább nehezítette a helyzetét.

Néhány nappal később Törökbálinton jelent meg hajnalban egy családi háznál. A kapu nyitva volt, így akadálytalanul jutott be az udvarra, majd a ház nappalijába is.

Innen két táskát vitt el, bennük iratokkal, készpénzzel, bankkártyával és ékszerekkel. Alig két órával később már egy budapesti ATM-nél próbált pénzt felvenni a lopott bankkártyával, de a kísérlete sikertelen volt.

A nő egy héttel később ismét Érden próbálkozott. Már kora reggel a kiszemelt házhoz ment, és a nyitott kapun keresztül könnyedén bejutott az udvarra.

A szemközti szomszéd azonban észrevette a hívatlan látogatót, és elzavarta, így a nő sietve távozott a helyszínről.

Az érdi rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a 41 éves F. Tímeát, azonban a felkutatására tett intézkedések eleinte nem vezettek eredményre, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nőt végül 2026. március 2-án Érden fogták el.

A rendőrök lopás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

⚖️ Mit mond a Btk.?

370. § Lopás

(1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a lopást kisebb értékre, b) a szabálysértési értékre elkövetett lopást

  1. dolog elleni erőszakkal – az érdemi dologhoz való hozzáférés érdekében a dolog állapotának, rendeltetésének megváltoztatásával –,
  2. helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult tudta nélkül bemenve,
  3. hamis vagy ellopott kulcs használatával,
  4. lakást vagy hasonló helyiséget dolog elleni erőszakkal felnyitva,
  5. zsebtolvajlás útján,
  6. többek közreműködésével,
  7. üzletszerűen,
  8. az elkövetővel egy lakásban vagy egy háztartásban élő sértett sérelmére, vagy
  9. védekezésre képtelen személy sérelmére követik el.

375. § Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás

(1) Aki jogtalan haszonszerzés végett az információs rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt adatot megváltoztatja, törli, vagy egyébként az információs rendszer működését befolyásolja, és ezzel kárt okoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5) Aki az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás elkövetéséhez használt készpénz-helyettesítő fizetési eszközt megszerzi, vagy azt az elkövetőnek átadja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezt olvastad már? Tízmilliós ékszerrablás Érden – vádat emeltek a tolvaj ellen

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB BETöRéS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK