Csehországból ellopott, mintegy 30 millió forint összértékű műszaki cikkeket foglaltak le az M43-as autópályán a határrendészek és a határvadászok egy román autóban. Az ellenőrzés során egy körözött személyt elfogtak, a jármű többi utasával szemben pedig pénzmosás gyanúja miatt indult eljárás.
A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének szakaszparancsnoka cseh társszervektől kapott jelzést arról, hogy Csehország területéről nagy értékű műszaki eszközöket tulajdonítottak el – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kapott információk alapján a kiszombori határrendészek a határvadászokkal együttműködve rövid időn belül ellenőrzés alá vontak egy román rendszámú személygépkocsit az M43-as autópályán. Az átvizsgálás során a járműben 44 darab mobiltelefont, 16 laptopot, 6 tabletet és 6 okosórát találtak.
A cseh hatóságokkal lefolytatott egyeztetést követően megerősítést nyert, hogy a lefoglalt elektronikai eszközök döntő többsége szerepel a nemzetközi körözési nyilvántartásban, értékük pedig eléri a megközelítőleg 30 millió forintot.
Az egyenruhások az intézkedés alkalmával egy körözés alatt álló személyt is elfogtak, míg az autóban utazó többi személlyel szemben pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Makói Rendőrkapitányság.





