Vádat emelt a Vas Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a bokájánál fogva felemelte, majd a földre dobta élettársa hároméves gyermekét Celldömölkön. A kisfiú a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került, életét az időben érkező orvosi segítség mentette meg.
A vádirat szerint az eset 2025 februárjában történt, amikor a férfi felszólította a kisgyermeket, hogy köszönje meg a reggelit. Miután a kisfiú ezt nem tette meg, a vádlott indulatba jött. A gyermek édesanyja hiába kérte a férfit, hogy hagyja békén a fiút, mert neki már megköszönte az ételt, a vádlott becsmérlő kifejezésekkel elküldte az anyát, majd a hálószobában megrángatta a kiskorút.
A férfi ezt követően a bokájánál fogva felemelte a kisfiút és a földre dobta, nem törődve azzal, hogy ezzel akár halálos sérülést is okozhat neki. A koppanásra a szobába siető édesanya azt látta, hogy a gyermek nem reagál, ezért a vádlott értesítette a mentőket.
A bántalmazás következtében a kiskorú sértett életveszélyes állapotba került, de meg is halhatott volna, ennek bekövetkeztét az időben érkező mentők és a kórházi kezelés hárította el.
A főügyészség – más bűncselekmények mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben. A vádhatóság végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, az ügyben a Szombathelyi Törvényszék hoz majd döntést — adta hírül a Vas Megyei Főügyészség.

