A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást egy ittas sofőr ügyében, aki tavaly ősszel súlyos közlekedési balesetet okozott a 44-es főút elkerülő szakaszán. A férfi korábban egy fesztiválon szórakozott, majd alkoholos befolyásoltság alatt ült volán mögé – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Rossz döntés, tragikus következmény
A baleset 2024. október 26-án, este 21 óra 45 perc körül történt a 44-es főút elkerülő szakaszán, a Dobozi és a Békési úti körforgalom között. A tehergépkocsi vezetője áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A karambol következtében ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg.
Az ütközés után mindkét jármű totálkárosra tört. A vétlen személyautó vezetője és utasai később elmondták, hogy a kisteherautó már a körforgalomból kikanyarodva is a forgalommal szemben haladt, és próbálták figyelmeztetni fénykürttel és dudálással, de nem sikerült megelőzni a balesetet.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
Egy fesztiválról vezetett részegen
A balesetet okozó férfi a helyszínen könnyebb sérüléseket szenvedett. Elmondása szerint aznap egy fesztiválon szórakozott, ahová a kisteherautójával érkezett. Azt tervezte, hogy nem ő fog hazavezetni, mivel alkoholt fogyasztott, ám végül mégis autóba ült. A történtekre saját bevallása szerint nem emlékszik.
A helyszíni alkoholszondás ellenőrzés is igazolta, hogy a sofőr ittas állapotban vezette a járművet. A Békéscsabai Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
Lezárult a rendőrségi vizsgálat
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket befejezte, és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.