Késsel kergették a Dunába, belefulladt a férfi
Késsel fenyegette meg ismerősét egy férfi a Gubacsi híd alatt, aminek hatására az áldozat a Dunába menekült. A hatóságok megtalálták a vízbe ugrott fiatal holttestét, a feltételezett elkövetőt…
Késsel fenyegette meg ismerősét egy férfi a Gubacsi híd alatt, aminek hatására az áldozat a Dunába menekült. A hatóságok megtalálták a vízbe ugrott fiatal holttestét, a feltételezett elkövetőt…
Kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint brutálisan végezte ki apja élettársának idős édesanyját. Az elkövető a korábbi számonkérés miatt…
Idegenkezűség gyanúja merült fel egy szombathelyi lakásban talált elhunyt férfi ügyében végzett igazságügyi orvos szakértői boncolást követően. A rendőrök rövid időn belül előállítottak és őrizetbe vettek egy 59…
Befejezték a vizsgálatot a szabolcsi nyomozók annak a 17 éves fiatalnak az ügyében, aki a gyanú szerint kioltotta egy szatmárcsekei nő életét, majd az áldozatra gyújtotta annak otthonát.…
Tizenöt év fegyházbüntetést szabtak ki első fokon arra a férfira, aki 2024 májusában halálra szurkálta a feleségét. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség most a korábban kiszabott szankció szigorítását indítványozza…
Súlyosítást és az egyik elkövetővel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség abban az ügyben, amelyben négyen vertek halálra egy férfit a pénzéért. A vádhatóság…
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt, aki élettársával közösen a fürdőkádban vízbe fojtotta gyermekét. A húszéves, középsúlyos fogyatékossággal élő áldozat a mindennapokban…
Körözési toplistát tett közzé a Pest vármegyei rendőrség, amelyen négy olyan elítélt szerepel, akik ellen jogerősen kiszabott szabadságvesztésük letöltése miatt adtak ki elfogatóparancsot. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki,…
Szigorúbb büntetés kiszabását indítványozta a vádhatóság azzal a két férfival szemben, akik egy egész napos italozást követően brutálisan bántalmazták ismerősüket. Az áldozat az órákon át tartó, kegyetlen verés…
Vádat emeltek az ellen a 25 éves nő ellen, aki a vád szerint tavaly augusztusban Nagydorog határában különös kegyetlenséggel megölte kéthetes csecsemőjét. A jelenleg is letartóztatásban lévő anya…