Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt, aki élettársával közösen a fürdőkádban vízbe fojtotta gyermekét. A húszéves, középsúlyos fogyatékossággal élő áldozat a mindennapokban teljes körű felügyeletre és irányításra szorult.
A bírósági eljárás adatai szerint a vádlott 2016 óta élt közös háztartásban partnerével és a lányával. A fiatal nő 2020 novemberéig egy bentlakásos oktatási intézmény tanulója volt, ám az online oktatási rend bevezetését követően visszaköltözött a családjához. A lány mindennapi gondozását az anya látta el, aki a felmerülő nehézségeket idővel egyre türelmetlenebbül kezelte, majd 2022 tavaszától kezdve napi rendszerességgel fogyasztott alkoholt. A gondozással járó feladatok miatt teljesen elveszítette a türelmét, és ugyanezen év júliusában előbb puszta kézzel, később pedig különböző tárgyakat használva bántalmazta a gyermekét.
A Nyíregyházi Törvényszék sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a bántalmazás napján este a nő és élettársa a súlyosan sérült gyermeket a fürdőszobába vitte, ahol közös erővel a fürdőkád vizébe fojtották. A cselekmény elkövetése után a pár kitakarította az ingatlant, ezt követően pedig értesítették a mentőszolgálatot, a helyszínre érkező szakembereknek azonban azt állították, hogy a lánnyal baleset történt.
A törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés, valamint társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében állapította meg az asszony bűnösségét. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú ítélet meghozataláig fenntartotta. A nő élettársa a büntetőeljárás ideje alatt életét vesztette, ezért az ő esetében a bíróság megszüntette az eljárást.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.