Helikoptereket és hegyimentőket kellett bevetni Tirolban egy 36 fős túrázócsoport kimentésére, akik megfelelő felszerelés nélkül, kisgyerekekkel és babakocsikkal indultak el egy 3440 méter magas hegycsúcs irányába. A túrázóknak a mentőakció teljes költségét saját zsebből kell megtéríteniük.
Az osztrák hegyimentők egy rendkívül összetett mentőakciót hajtottak végre a 36 fős társaság kimentésére, akik között több tinédzser, valamint babakocsiban vitt kisgyermek is volt. A több családból álló nemzetközi csoport – amelynek tagjai Belgiumból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Ausztriából érkeztek – a Sölden közelében található Wildspitzbahn hegyi felvonóállomásról indult spontán kirándulásra. Céljuk a 3440 méteres magasságban fekvő Hintere Brunnenkogel hegycsúcs megközelítése volt, ám több mint 2300 méteres magasságban nehéz helyzetbe kerültek.
A tiroli rendőrség tájékoztatása szerint a túrázók gyakorlatilag semmilyen megfelelő felszereléssel nem rendelkeztek. A családok a menetelés során többször is veszélyes terepre tévedtek, és több alkalommal letértek a kijelölt turistaútról is.
Végül a csoport két tagja a segélyvonalon kért segítséget. A helyszínre két helikoptert riasztottak, amelyek összesen 14 embert szállítottak biztonságos helyre, közülük négy főt csörlő segítségével kellett kiemelni. A társaság fennmaradó 22 tagját a hegyimentők gyalog kísérték le a völgybe. A balesetben senki sem sérült meg, a hatóságok ugyanakkor jelezték, hogy a mentőakció költségeit teljes egészében a túrázóknak kell megfizetniük.


