Mindössze három nap alatt több mint 100 ezren mondták el a véleményüket a hazai közlekedésbiztonsági kérdésekről egy frissen indított felmérésben. A konzultáció állami hirdetési támogatások és adóforintok felhasználása nélkül ért el kiugró részvételt, a visszajelzések alapján pedig e-mailben is várják a lakossági észrevételeket.
A közlekedésbiztonsági kérdőív csütörtöki indulása óta elképesztő ütemben növekszik a kitöltők száma. A kezdeményezés keretében a résztvevők olyan kiemelt témakörökben fejthetik ki az álláspontjukat, mint az illegális utcai versenyek visszaszorítása, a kirívó gyorshajtással szembeni szigorúbb fellépés, a visszaeső szabályszegők szankcionálása, az átlagsebesség-mérés bevezetése, valamint az elektromos rollerek szabályozása – derült ki Vitézy Dávid tájékoztatásából.
A politikus kiemelte, hogy a korábbi nemzeti konzultációk népszerűsítésére tízmilliárdos összegeket költött az előző kormány, ezzel szemben a mostani kérdőív népszerűsítésére egyetlen adóforintot sem fordítottak hirdetésekre. A gyors és tömeges elérés hátterében az áll, hogy a téma valóban foglalkoztatja az embereket. A bejegyzés szerint a kezdeményezés nem előre megírt válaszokat sugall, hanem valódi társadalmi párbeszédet valósít meg azáltal, hogy nem irányított kérdésekkel méri fel a lakosság véleményét.
Ezt olvastad már? Közel 200 milliárdos többletterhet fedezett fel Vitézy Dávid az M6-os autópálya szerződése körül: büntetőjogi felülvizsgálatot rendelt el
A szervezők a kérdőíven túl elektronikus úton, a kozlekedesbiztonsag@kbm.gov.hu e-mail-címen is várják a további részletes javaslatokat és ötleteket, hogy minél több gyakorlati tapasztalat épülhessen be a készülő intézkedésekbe.


