A kormány új rendelete értelmében péntektől rendszám nélkül, okirattal igazolt magyar honossággal is igénybe vehető a védett ár, miközben a stratégiai készletek engedély nélküli kiviteléért akár 5 milliárd forintos bírság is kiszabható.
Megjelent a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet, amely módosítja a hétfőn bejelentett üzemanyagár-korlátozás (védett ár) végrehajtási szabályait. A jogszabály péntektől hatályos. A kiskereskedelmi védett ár bevezetése óta a 95-ös benzin 595, a dízel 615 forint.
A nemzetközi energiabiztonsági válsághelyzetre való tekintettel a kormány előírta, hogy ezen termékeket védett áron kell kiszállítani a telephelyi fogadóhelyekre, különös tekintettel az üzemek töltőállomásaira. A védett árat alkalmazni kell a mezőgazdasági gépek és vízijárművek helyben szokásos utántöltésekor is.
A módosítás értelmében mostantól rendszám nélküli járművel is lehet védett áron tankolni, amennyiben a tulajdonos valamilyen okirattal igazolni tudja a jármű magyar honosságát. A rendelet rögzíti, hogy a stratégiai készletből felszabadított termékek kiszállításakor adatszolgáltatási kötelezettség áll fenn. Ezekről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartást vezet, és megkeresés esetén az adatokat átadja a rendőrségnek. Péntektől a stratégiailag fontos készletből felszabadított gázolaj jövedéki adója 128 280 forint ezer literenként.
Szigorú szankciókat vezettek be a készletek külföldre juttatása ellen. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tagjai és viszonteladói a felszabadított készletet nem vihetik ki az országból, és nem értékesíthetik külföldre. A tilalom megsértése esetén a NAV vagy a rendőrség 100 millió forinttól 5 milliárd forintig terjedő bírságot szab ki. A büntetés mértéke el kell, hogy érje a jogellenesen kivitt készlet piaci értékének háromszorosát. A bírságot a határozat véglegessé válását követő 15 napon belül kell megfizetni, fellebbezésnek helye nincs.
Ezzel párhuzamosan a rendőrség országszerte adatgyűjtésbe kezdett a gazdák és fuvarozók körében. A hatóság emberei telefonon és személyesen is felkerestek olyan vállalkozókat, akiknél nagyobb mennyiségű üzemanyag tárolása feltételezhető, és a tárolási kapacitásokról érdeklődtek. Az adatgyűjtést a hatóságok nem indokolták.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.