Csupán szórakozásból bántalmazott három férfit egy öttagú társaság Szolnokon, egyik áldozatukat ráadásul ki is rabolták. A hatóságok kamerafelvételek alapján azonosították a csoportot, a bíróság pedig már el is rendelte a négy fiatalkorú gyanúsított letartóztatását.
A megdöbbentő esetsorozat még augusztus 25-én éjjel történt Szolnokon, amikor az öt fiatalból álló társaság tagjai rövid idő alatt több járókelőre is rátámadtak – derült ki a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából. A Jubileum téren először egy férfit bántalmaztak tettlegesen, majd miután áldozatuk magatehetetlenül a földre került, elvették a táskáját. A zsákmányolt táskában egy mobiltelefon és személyes iratok mellett 50 ezer forint készpénz is volt.
A támadók nem álltak meg itt: alig néhány perccel később, mindössze pár sarokkal távolabb egy másik férfit is minden ok nélkül bántalmazni kezdtek. Útjukat a József Attila utcán folytatva egy harmadik, arra haladó gyalogost is megtámadtak. A bántalmazott férfiak mindhárom esetben könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A nyomozók a térfigyelő kamerák felvételeinek segítségével azonosították a galeri tagjait. Közülük négy fiatalkorút elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy a bántalmazások ötletadója és a bűncselekmények felbujtója egy még gyermekkorú társuk volt, aki az életkora miatt nem büntethető. A négy fiatalkorú ellen csoportosan elkövetett kifosztás bűntette, valamint kétrendbeli csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás. Kihallgatásukat követően a hatóságok kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság el is rendelt.


