Annak ellenére, hogy az oktatási miniszter írásban megtiltotta a pedagógusok elhelyezkedésének akadályozását, a Tanítanék Mozgalom szerint a tankerületek továbbra sem engedik vissza a pályára a korábban elbocsátott tanárokat. Lannert Judit most arra kérte fel a civil szervezetet, hogy gyűjtse össze és dokumentálja a konkrét eseteket a szaktárca számára.
Az elmúlt hetekben a Tanítanék Mozgalom felhívást tett közzé azon pedagógusok számára, akik a korábbi polgári engedetlenség vagy a státusztörvény miatt kényszerültek elhagyni a pályát, és azóta sem tudtak visszatérni az oktatásba. A szervezet Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy folyamatosan érkeznek a panaszok, amelyek mind hasonló mintázatot mutatnak: az iskolaigazgatók feje felett, felsőbb döntésre hivatkozva akadályozzák meg az érintettek felvételét – számolt meg a fejleményekről a Hang.hu.
Lannert Judit oktatási miniszter már májusban írásbeli iránymutatást adott a tankerületeknek arra vonatkozóan, hogy ne gördítsenek akadályt a pedagógusok munkába állása elé. Mivel az elutasítások továbbra is jelen vannak, a tárcavezető felkérte a Tanítanékot a feltételezett visszaélések feltárására. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az egyeztetéseket követően ígéretet tett arra, hogy minden hozzájuk eljuttatott esetet egyedileg kivizsgálnak.
„Minden beérkező üzenetet felveszünk, minden esettel foglalkozunk, visszük őket a minisztériumba egyenként, dokumentálva, és összekapcsoljuk a kollégákat a minisztérium illetékeseivel.”
– közölte a civil szervezet, amely az akcio [kukac] tanitanek [pont] info e-mail címen várja a bejelentéseket az érintett tanároktól.