Lefejezték a Medjugorjei Szűzanya szobrát
A kunszentmiklósi rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint egy kapával esett neki Dunavecse külterületén elhelyezett vallási alkotásnak. A hatóságokhoz…
A kunszentmiklósi rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint egy kapával esett neki Dunavecse külterületén elhelyezett vallási alkotásnak. A hatóságokhoz…
Bizarr látvány fogadta a járókelőket június 10-én délután a XXI. kerületben, ahol egy férfi teljesen meztelenül közlekedett kerékpárral. A kiérkező rendőrök az utcán igazoltatták az illetőt, akinek zavart…
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni szakemberei egy olyan weboldalt azonosítottak, amely a rendőrség nevével és arculati elemeivel visszaélve próbált hivatalos felületnek látszani. A hamis oldal…
Vádat emeltek egy idős férfi ellen, aki a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint egy helyi menetrend szerinti autóbuszon sétabotjával arcon ütötte egyik utastársát. A konfliktus előzménye mindössze annyi…
A Pest Vármegyei Főügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy hatfős bűnszövetség ellen. A hálózat irányítója egy olyan férfi volt, aki a…
A rendőrség hétvégi statisztikái szerint az ország területén 161 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Hét halálos balesetben 14 ember vesztette életét, a határon 1 főt tartóztattak fel.…
A Miskolci Rendőrkapitányság körözést adott ki Hankó Vanessza eltűnése miatt. Az ügyben a hatóság 05010/27839/2026. ID számon folytatja az eljárást. Bejelentési lehetőségek Hankó Vanessza 16 éves, miskolci születésű…
Életét vesztette egy ember szombat éjjel Tápiógyörgyénél, miután elgázolta a Budapest irányába közlekedő menetrend szerinti vonat. A szerelvényen tartózkodó tizennégy utas épségben, személyi sérülés nélkül vészelte át az…
Szokatlan körülmények között segítettek egy elakadt állaton a rendőrök Rákóczifalvánál, ahol egy szarvasmarha az iszapos parton ragadt. A vízi rendészet munkatársai kisgéphajóval közelítették meg a bajba jutott jószágot,…
Kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség, a fenntartó önkormányzat pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett egy II. kerületi óvónővel szemben. Több édesanya állítása szerint a pedagógus válogatott…