Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 34 éves nagykanizsai lakost, aki az eddigi adatok szerint az éjszakai italozás közben olyan súlyosan bántalmazta apját, hogy az áldozat a helyszínen életét vesztette.
A mentőszolgálat munkatársai október 14-én reggel jelezték a hatóságnak, hogy egy nagykanizsai családi házban elhunyt egy férfi, és a testén lévő sérülések idegenkezűségre utalnak. A kiérkező egyenruhásokat az elhunyt 34 éves fia fogadta, akinek a testén szintén sérülések látszottak, az ingatlan helyiségeiben pedig dulakodás nyomait rögzítették.
A vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított az előző este a 62 éves apjával és egy harmadik férfival fogyasztott alkoholt, amire gyógyszereket is vett be. Az összejövetel során vita robbant ki, amely tettlegességig fajult: a fiatalabb férfi többször megütötte és megrúgta az édesapját, valamint a vendéget is bántalmazta. A másik férfi zúzódásokat szenvedett, majd a verést követően távozott a helyszínről, míg a feltételezett elkövető lefeküdt aludni.



Az egyenruhások a 34 éves férfit elfogták és előállították a kapitányságra. Halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ahol részletes vallomást tett, ám a bűncselekmény elkövetését tagadta. A nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat, és kezdeményezték a letartóztatását – derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.
