Egy 200 literes hordó mögött találták meg a rendőrök a csomagtartóban azt a férfit a XX. kerületben, akit két kerületi rendőrkapitányság is körözött lopás miatt, és a gyanú szerint korábban egy jelzőtábla kiemelésével lopott el egy elektromos rollert.
Október 13-án késő este Erzsébetvárosban, az Akácfa utcában loptak el egy körülbelül 100 ezer forint értékű elektromos rollert. Az elkövetők kiemelték a helyéről a jelzőtábla oszlopát, majd lehúzták róla a lánccal rögzített járművet, amellyel egyikük elhajtott. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a felvételek alapján azonosították az egyik feltételezett elkövetőt, K. Zsoltot, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei október 30-án hajnalban a IX. kerületben próbáltak intézkedés alá vonni egy autóvezetőt, aki a jelzés ellenére nem állt meg, hanem Pesterzsébet felé hajtott tovább. A járművet végül a BRFK és a Készenléti Rendőrség egységei közösen állították meg a XX. kerületben. A gépkocsi sofőrülését üresen találták, a kocsiban két másik ember tartózkodott, míg a csomagtérben, egy 200 literes hordó mögött elbújva rábukkantak K. Zsoltra.
Az elfogást követően kiderült, hogy a férfi ellen nemcsak a VII., hanem a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság is körözést bocsátott ki lopás miatt. A ruházatának átvizsgálásakor a zsebében egy apró digitális mérleget és bruttó 2,9 gramm kristályos port találtak, amelynek kábítószer-tartalmát szakértő vizsgálja.
K. Zsolt a kihallgatásán megnevezte a rollerlopásban részt vevő társát. A rendőrség a társ felkutatását és az ellopott roller keresését továbbra is folytatja. A férfit lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-videójából.

