Elfogták a rendőrök azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kábítószert terített Pécsett, a nála tartott kutatás során pedig a drogkereső kutya egy szomszédos lakatlan ház tetőcserepe alatt bukkant a rejtett anyagra.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Mecsek kommandósai október 14-én Kővágószőlősön fogták el a feltételezett dílert. A szolgálati eb a gyanúsított pécsi ingatlanjától a szemközti, lakatlan épülethez vezette a rendőröket, ahol a tetőcserép alatt bruttó 706 gramm kábítószergyanús, kristályos anyagot találtak. A férfi hátizsákjából emellett két alufólia pakk is előkerült, amelyben szintén drog volt.
A hatóságok vagyonvisszaszerzés keretében több mint 250 ezer forintot és egy gépkocsit lefoglaltak, valamint intézkedtek egy ingatlan és a számlapénz zár alá vételéről. A nyomozók kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki a 33 éves pécsi férfit, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Az ügyben további öt embert is elfogtak, akik ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás – tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.







