Távozik a Semmelweis Egyetem éléről Merkely Béla, aki az év végével, bizalmi nehézségekre hivatkozva nyújtotta be lemondását rektori tisztségéről.
A bejelentésre reagálva Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzésében értékelte a döntést.
„Lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is”
A távozó rektor ellen korábban összeférhetetlenségi vádak merültek fel, miután kiderült, hogy tulajdonos volt fia cégében abban az időszakban, amikor a vállalkozás az általa vezetett egyetemmel közösen nyert százmilliókat állami pályázatokon. Az ügyben nyomozás indult. Merkely később kiszállt a vállalkozásból, helyét az egyetem saját cége vette át, a projekt pedig a választás előtt ezt követően is kapott közpénzt.
A tisztségviselő négy különféle minőségben kapcsolódott a támogatott kezdeményezéshez: egyetemi rektorként, alapítványi kuratóriumi tagként, az egyetemi cég igazgatótanácsi elnökeként, valamint tavaly őszig fia cégének társtulajdonosaként. A Merkely családhoz tartozó projekt végül összesen 600 millió forint támogatást kapott.

