Befejezték a nyomozást a berettyóújfalui rendőrök azzal a telephelyi alkalmazottal szemben, aki a gyanú szerint indokolatlan szenvedést okozva végzett két állattal.
Két beteg sertés bántalmazásáról készült videó került ki tavaly a közösségi oldalakra. A felvételen egy fiatalember látható, amint egy telephelyen vascsővel ütlegel két sertést, amelyek a bántalmazás következtében elpusztultak.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság állatkínzás vétségének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A nyomozók meghallgatták a telephely alkalmazottját, emellett állatorvos szakértőt rendeltek ki. A vizsgálat során megállapították, hogy a sertések életét fertőző betegségük miatt valóban ki kellett oltani, a végrehajtás módja azonban nem volt szakszerű, és indokolatlan szenvedést okozott a jószágoknak.
A 23 éves férfi a gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A rendőrség a napokban lezárta az eljárást, a keletkezett iratokat pedig vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek – adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

