Rabszolgaként tartott, napi rendszerességgel bántalmazott és halálra éheztetett egy házaspár egy kiszolgáltatott helyzetű nőt, akinek a holttestét végül egy társasház parkolójában hagyták magára. Az első fokon tíz és tizennégy év fegyházra ítélt elkövetők büntetésének jelentős súlyosítását, a férfi esetében pedig életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádhatóság.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vád szerint a házaspár 2023 nyarán fogadta be a házába a 34 éves, kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt, akinek szállást és ellátást ígértek a házimunkában nyújtott segítségéért cserébe. Ehelyett azonban bezárva tartották, folyamatosan dolgoztatták, enni alig adtak neki, és napi rendszerességgel bántalmazták puszta kézzel, nyújtófával, valamint sokkolóval is. A folyamatos éheztetés és a fizikai bántalmazások miatt a sértett teljesen legyengült és lefogyott.
A nő állapota végül annyira leromlott, hogy 2024. április 28-án reggel már nem kelt fel, és nem is kommunikált. A házaspár a következményektől tartva nem hívott orvosi segítséget, inkább a gyermekük és annak párja közreműködésével autóba ültették a nőt, és elindultak Budapest felé. Útközben észlelték, hogy a sértett életét vesztette, ezért az autópályáról lehajtva egy társasház parkolójában, a személyi igazolványával és a bankkártyájával együtt sorsára hagyták a holttestet, majd hazautaztak. Az elhunyt nőt később arra járó gyermekek találták meg ‒ közölte a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
Életfogytig tartó fegyházat kér a főügyészség
Az ügyben első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés, valamint emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek a házaspárt. A bíróság a férfit 14 év, míg a feleségét 10 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyészség a minősítés megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. Ezzel szemben a vádlottak és védőik elsősorban felmentést, másodsorban enyhébb minősítést és a büntetés enyhítését célozták meg fellebbezéseikkel.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű elkövetőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a hónapokon át tartó, rendkívül intenzív és embertelen bántalmazás, valamint az éheztetés a nő halálához vezet. Mivel a különös kegyetlenség megállapítása a vádhatóság szerint egyértelmű, indítványozták, hogy a bíróság mondja ki őket bűnösnek különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében is. Ennek megfelelően a férfi vádlottra életfogytig tartó szabadságvesztés, míg feleségére lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását kérték. Az ügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla hoz majd döntést.
Ezt olvastad már? Kitalált fenyegetéssel csalták el, majd rabszolgaként dolgoztatták és kifosztották az ercsi férfit


