Földön, vízen és a levegőben is ellenőrizték a közlekedőket a Tisza-tó térségében egy kétnapos nagyszabású akció során. A hatóságok a turisták biztonsága és a jogsértések megelőzése érdekében kiemelten szűrték az ittas vezetőket.
Közlekedésrendészeti, valamint közbiztonsági és bűnügyi ellenőrzést hajtottak végre augusztus 14. és 15. között a Tisza-tónál és annak környezetében ‒ adta hírül a police.hu. A műveletben a Jász-Nagykun-Szolnok, a Heves és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai, a Készenléti Rendőrség munkatársai, valamint a társszervek és a polgárőrség tagjai vettek részt a népszerű turisztikai célpontok védelmében.



A komplex ellenőrzés során a szakemberek kiemelt hangsúlyt fektettek a vízen és a közutakon ittas állapotban közlekedők kiszűrésére. A kétnapos akció alatt kizárólag Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területén 1699 személyt igazoltattak, és 15 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, akik közül kilencen a vízen szegték meg a szabályokat. Az egyenruhások 105 esetben helyszíni bírságot, 48 alkalommal pedig közigazgatási bírságot szabtak ki, emellett 28 szabálysértési feljelentést tettek, 8 eljárást pedig a vízi közlekedési szabályok megsértése miatt indítottak el.
Ezt olvastad már? Egy hét alatt négy ittas sofőr okozott balesetet Borsodban


